És megsütött és megevett reggelire. És ebédre és vacsorára.

Enyhe gyomorrontással tértem vissza, az éhség mint olyan távolba vesző érzés, valamikor még elutazásunk előtt éreztem ilyesmit. Azóta nem.

Grúziai utunk egyik fő oka a konyha volt. Úgy kezdődött a dolog, hogy mikor megnyílt az Andrássy elején egy grúz étterem, már akkor kacsintgattunk egymásra, mert távoli célként lebegett előttünk Grúzia, legalább így előre a főztjüket megismerhetjük, gondoltuk. És így is lett, járunk oda időnként és kóstoljuk meg egymás után a fogásokat, illetve a férjem, merthogy én mindig végül a címképként szereplő hacsapurinál kötök ki, amit imádok. És amiről kiderült, hogy ez nem simán hacsapuri, hanem adzsáriai hacsapuri, amit egyébként úgy kell enni, hogy a tűzforrón kihozott tésztahajóban az ember serényen elkeveri a nyers tojást és a vajat és a tésztát törve tunkolja bele a sajtos-tojásos töltelékbe. Szóval hacsapuriból nagyon sokféle van, tájegységenként más előtaggal, más formájúak, más tésztájúak, kelt vagy leveles, vagy kenyérszerű, másképp hajtogatják, töltik, egy a lényeg, mindegyikben valami sajtféle (is) van. Grúziában a sajtot annyira komolyan veszik, hogy létezik az országnak sajttérképe, ahol feltüntetik, hol milyet és miből és hogy hívják.

Advertisement

Mi nem neveznénk mindet sajtnak, van amelyik inkább túrószerű vagy gomolyára hajaz, mindenesetre hacsapuri-tölteléknek kiváló.

Szóval elkezdtük végigenni az étlapokat. Esélytelen. Saslikok, kebabok, húsos egytálételek számtalan változatban, még így szó szerint csorbának hívott, a mi csorbalevesünkkel egyező ételt is találtunk. Saláták tömkelege, a grúz éttermekben úgy, mint a török kifőzdékben. Különösen tetszik, ahogy a savanyú gyümölcsökkel és a dióval bánnak.

Advertisement

Advertisement

(Ez itt két adag saslik, diós salátával, zöld tkmalival és kenyérrel.)

Itthon is szoktunk főzni Ukrajnából hozott zacskós levesalap pürékeverékből grúz harcsólevest, amibe a sok marhahúson kívül darált dió és savanyú szilvaalapú szósz, tkmali kell (illetve eddig azt hittük, hogy az szilvából van, de kiderült, hogy nemcsak, de erről később), aztán helyben kiderült, hogy a diót mennyi mindenre használják még, salátákba, húsokra. És a híres tkmali. Ami egy savanyú szósz, szilvából, somból, ribizliból, a jóég tudja miből, mert könyörgésre sem volt hajlandó elárulni a séf, erősen fűszeres, petrezselyemzöld gyakran van benne, néha piros, néha világoszöld, néha haragoszöld, és mindig üzleti titok és hagyomány és minden. Használják levesalapnak, saslik mellé mártogatni, kebab mellé mártogatni és úgy egyáltalán. Komolyan még a kenyeret is jó bele mártogatni.

Advertisement

(Ez itt egy emberre kihozott saslikadag, sült krumpli garnírral, és somos tkmalival.)

Advertisement

Aztán ettük imerétiai hacsapurit

Advertisement

mingréliai hacsapurit, ezt ketten, de még úgy is nehezen ment

Advertisement

ismeretlen előnevű hacsapurit a strandon (ez volt a leveles tésztás és szerintem a legjobb, egy nagydarab bajszos néni sütötte)

Advertisement

a zuram élete legjobb báránysaslikját zöld tkmalival,

Advertisement

egy étteremben a “séf kedvencét” amiben nem árulták el, mivel van leöntve, de a tányért is kitöröltem

Advertisement

időnként gyümölcsöt (gyerekkorom óta nem ettem sárgát, érdekes a kukoricájuk is pigmenthiányos, ugyanis hófehér)

Advertisement

aztán néha desszertet kompótlével, de leginkább étkezés helyett, mert utána úgysem menne

Advertisement

trubocskát, a zuram szerint “óriásmutáns trubocskát”, mert gyerekkorában ez nem így nézett ki, amúgy ez egy főzött tejszínkrémmel töltött tésztatekercs, mellette viszonyításnak az iPhone-om

Advertisement

reggelire mindenféle normális svédasztalos dolgot

Advertisement

Advertisement

füstölt nyelvet kolbásszal és olajbogyóval, garnírnak Gáspárnak házibort, nekem csokifagyit (ezeket a törzskávézó tulaja küldte ki ingyen, mert megszeretett minket)

Advertisement

Hinkalit, óriásit, ekkorát még nem láttunk, ez egy főtt, fűszeres darált hússal töltött tésztabatyu, ezt is a kávézós hozta “úgyis főzettem a személyzetnek, hozok Nektek is, ha pont itt ültök” felkiáltással,

Advertisement

egyszer húsos blinit, azaz palacsintát, ez igen apró, gyanús is volt, hogy a desszertlapon tartják (merthogy a grúzok képesek a húsos előétel és a húsos főétel után még húsos desszertet is enni, igen szimpatikus hely).

Advertisement

És ittunk mindenféle limonádot, amit mi Ukrajnában és itthon a grúz étteremben tarhunyként ismerünk, azaz tárkonyból készült üdítőitalnak, az ott az alap limonád.

Advertisement

És ez még csak a kezdet. Rengeteg limonádjuk van, ártól függően palackban vagy szebbnél szebb üvegekben, van a citromos

Advertisement

saperavi-szőlős

Advertisement

körtés

Advertisement

az elmaradhatatlan somos

Advertisement

és ezek még csak a limonádok (ők hívják így). Rengeteg féle üdítőjük van, bár a helyiek inkább buknak a külföldire, a strandon az italárus gyerkőcök folyamatos kiabálása, hogy “Pivááá, Fantáááá, Kokakólááááá” beleégett a fülembe, mint Adynak a forró ólom.

A világhírű és mifelénk drága Borjomi ásványvíz ott az egyik legközönségesebb és annyi fajtája van, amiről még nem hallottunk. Ott még szinte a csapból is ásványvíz folyik, de komolyan, a bőrödre engedve pezseg a csapvíz, édeskés íze van, és annyira lágy, hogy egy borsónyi tusfürdő is annyira habzik és csúszik, hogy alig lehet lemosni.

Advertisement

Szóval igyekeztünk mi rendesen, és ettünk becsülettel, de alulmaradtunk. Hazaérve ráálltam a mérlegre, és a szívinfarktusból felépülve a látott eredményt szigorúan védendő személyes adatnak minősítettem és titkosítottam örökre. Ennyi fért bele, és hiába találkoztunk még az étlapokon mindenféle kimondhatatlan nevű étellel, nem tudtunk meg többet (egyelőre) a grúz konyháról, mert kérdésünkre, hogy mi van bennük, készséggel elmondták, hogy hát van benne hús és zöldség.... No, igen.