Jósorsunk Batumiba vetett nyaralni, így most erről fogok néhány szösszenetet írni, míg itt vagyunk.

Előrebocsátom, szigorúan szubjektíven, sarkítva, egyetlen városra koncentrálva és a saját benyomásaimra hagyatkozva. Semmilyen mélységes elemzést ne várjatok, csak azt vetem papírra, ami eszembe jut, amit egy hét alatt látok, tapasztalok. A hét végét az ételek bemutatója fogja megkoronázni, hisz végülis a grúz konyha volt az egyik ok, amiért egyáltalán idejöttünk.

1. A grúz emberek vendégszeretőek. Ez így közhely volna, de tényleg. A reptéri transzferbuszból reggel 6-kor kikászálódva nézzük, merre induljunk, hisz gyalog is közel a hotel. Jön egy taxis kis rövidgatyában, trikóban menjünk vele. Nem, köszi, sétálunk. De, menjünk csak, hol lakunk? Megmondjuk, hol, hátha akkor békén hagy. Ellenkezőleg. Jaj, de jó, épp futni volt (így már érthető a gatyó), ott lakik mellette, elvisz. Mondtuk, nincs még helyi pénzünk. Nem is kell, így ő, elvisz ingyen, egy út. Végül betuszkol minket és elvisz. Tényleg ingyen és tényleg ott lakik a hotel melletti házban...

2. A grúzok mindent kivilágítanak. Batumi este fényárba borul. A félkész kilátótorony is, az ABC Tower, ami kettős DNS-spirált szándékozik formázni, rajta fut körbe a grúz abc. Nappal fúrják-faragják, este ragyog. Mellette a még szerkezetkész hotel, se ablak, se vakolat, de díszfény az van. A sétányon, a boltok előtt a fák, és főleg a pálmák ki vannak egyenként világítva. Zölddel, hogy zöldebbnek hasson, gondolom.

Advertisement


Advertisement

3. A grúzok olyanok, mint egy kaukázusi mosómedve. Mindent bőszen takarítanak. Batumi feltűnően tiszta, az utak, a parkok, szemét sehol. Kétméterenként kukák, szelektívek is, senkinek sem esik le az aranygyűrű, hogy használja. Sepernek, locsolnak. Eső után is, a járdát letisztítandó a sártól. Még éjjel is, a sétányon a tömegben is ott lavírozott egy pici takarítógép. A még szerkezetkész hotel egyébként hófehér kerítését is - amit előbb említettem a kivilágítás kapcsán - gőzborotvával mosták tegnap.

4. A grúz emberek érdeklődőek, nyitottak, kíváncsiak. Fülelnek mindenütt, milyen nyelven beszélünk, rákérdeznek, honnan jöttünk. 4-ből 3-an tudják, a negyedik bőszen bólogat, ááá, Vengrija, áááá, daaa, és az hol van? Ma volt egy aranyos, mikor egy férfi visszakérdezett, hogy Vengrija, aha, akkor hozzátok tartozik Transzszilvánia? Nos, igen, olyan is volt... Most már nem.

Advertisement

Néznek. Erősen, de nem tolakodóan vagy zavaróan, csak szokatlan. Leülünk egy étteremben, a séf személyesen jön ki elmagyarázni, mi az amit enni fogunk, mi van benne, hogy készül. Elmegy, de ott marad 3 pincér, és nézi az asztal mellett állva, hogy megkóstoljuk a fogásokat, kérdezik, hogy tetszik. Nagyon. Oké, kettő megkönnyebbülve elmegy, a harmadik ott marad és végignézi, hogy megesszük.

Minden dicséretnek örülnek, örülnek, hogy vannak ételek, amiket már ismerünk, hogy van Budapesten is grúz étterem, kérdezik, hogy ott is így főznek-e.

Advertisement

5. A grúz jogosítvány megszerzésekor valószínűleg le kell adni cserébe az autód indexlámpáit. Más magyarázatot nem tudok arra egyébként, hogy miért nem használja senki sem az irányjelzőt. Sem körforgalom elhagyásakor, sem kanyarodáskor, sem elinduláskor, vagy parkoláskor, soha. Ugyanígy hiányzott a KRESZ-tanfolyamon a gyalogosnak elsőbbsége van a zebrán, illetve bekanyarodáskor keresztben fejezet. Ha gyalogost látnak a zebrán, gyorsítanak. Nem a zebra szélén álldogáló láttán, ó nem. Hanem a zebrán haladó gyalogos láttán. Kettő autós bambult csak el annyira két nap alatt, hogy véletlenül lassított, illetve megállt, míg halálfélelem nélkül átértünk. A harmadik egy rendőrautó volt, ellenben az dudált is, hogy húzzunk bele, sőt a megafonba kiabálva is ránkszóltak, hogy húzzunk bele és a kezükkel is jelezték, hogy davaj. Hogy mit mondtak, azt nehezen hallottuk a dudálástól, mert a rendőrautó mögött haladók hangos dudálással jelezték rosszallásukat, hogy a zsaruk lelassítottak két zebrán áthaladó turista kedvéért. Igen, nem tévedés, az autósok ledudálták a rendőrkocsit. Tiszta déja vu, Nápolyra hajaz, ott is úgy keltünk át a zebrán, hogy figyeltük a mellettünk álló helyieket, ha ők levetik magukat a járda széléről, akkor mi is futásnak eredünk.