Hallgatom egy ideje a drágámat, hogy szeretne egyszer eljutni egy Michelin-csillagos étterembe (igen, tudom, gasztrosznobizmus).

Találtunk alkalmat, időpontot, megbeszéltük, hogy nem az aranyfüsttel borított szuvidált Kobe-marha szeletet fogjuk választani homárpürében, hanem mondjuk egy ebédmenüt, hiszen egy étterem színvonalát legalábbis szerintem igencsak le lehet mérni azon, hogy hogyan bánik a fix áras, „olcsó”, gyors ebédmenüt választó vendéggel. Ismerek helyeket, ahol nagyjából minden jó, de az ebédmenü átlagon aluli, vagy fantáziátlan, vagy igen kicsi, vagy ízetlen. Körülnéztünk és a Tanti nevű étteremre esett a választásunk.

Megérkeztünk, elsőként az aznap déli nyitásra. Az étlap igen titokzatos, nem szerepelnek rajta az ételek nevei, hogy készül, mi is az, csak az összetevők, az sem mindig.

A férjem elsőnek lazac tatakit választott hajdinával és szójával. Nem tudni, hogyan volt elkészítve a hal, de azt mondta, hogy ha nem látná, hogy egyben van a húsa, azt mondaná, hogy lazachab, annyira puha volt és selymes.

Advertisement

Én a Minestrone elnevezésre böktem, mire a pincér előrelátóan közölte, hogy ha azt vélem, hogy az leves, akkor szól, hogy az egy saláta, csak a minestrone ízvilágát tükrözi. Mikor kihozta, szintén tájékoztatott, hogy az átlátszó zselé az paradicsomzselé tulajdonképpen. A képen látható zöldségegyüttest kaptam, nem mondanám, hogy mindent felismertem belőle, de a legnagyobb zöld levélen kívül mindent eltüntettem. Annyira finoman volt megpárolva, hogy kívülről puha, belül roppanós volt minden.

Advertisement

Mivel még sosem ettem, én a Gyöngytyúk, polenta, gomba nevű főételt választottam, ekkor még nem tudva, hogy lesz elkészítve. Sülten érkezett, kellően átsütve, egy fehéres habszerű pürével és különbözőképpen elkészített gombákkal. A polenta avagy puliszka mifelénk nem így néz ki, így erre rákérdeztem. Kukoricalisztből készítik, tejszínnel és főzött vajjal.

Életem szerelme a komolyabb húsok pártolója, így a marha hentes pecsenyére szavazott, ami igen puha volt, ismeretlen körítéssel érkezett, de ez nem tántorított el minket, lévén, hogy igen ízletes volt.

Advertisement

Desszertnek egyikünk a „Málna, fekete szezám”, másikunk a „Körte, bergamot, étcsokoládé” felé kanyarodott, mindketten jól tettük, de azt mondom, az a fekete szezámpudingféle, az valami csúcs.

Advertisement


A háromfogásos ebédmenü 3900 Ft, nem borzasztó.

Két presszókávéval és két csipkebogyószörppel együtt is 10 ezer alatt maradt a számla.

Advertisement

A személyzet kedves, gyors, tájékozott, képben voltak az ételek összetevőivel, elkészítési módjával, kérdeztünk is, de maguktól is magyaráztak. Mint kiderült, egy ún. ételmeetingen előre tájékoztatják őket erről.

A berendezés, a dekoráció nincs túlgondolva, túlcsicsázva, nem elegáns, hanem egyszerű, kellemes, pont jó. A gyapjú rongyszőnyegek a padlón meglepőek, de otthonosak. Igen tetszettek a designtányérok, főleg a fatörzsmintás.

Advertisement


A kánikulában rendesen ment a légkondi, de nem fagyasztották le a vendéget, a zene nem túl hangos, világslágerek chill out feldolgozásai szóltak.

Advertisement

Összességében: 9,5/10, azért a fél pont levonás, mert nem degeszre tömős az adag, az ebédmenük nem is szoktak azok lenni, így 3 óra múlva éhes voltam, de lehet, hogy ez csak azért van, mert előtte direkt nem reggeliztem.