San Marino történelme izgalmas, ám jelene egy szép, tiszta, de puccos és egysíkúnak tűnő kirakat.

Toscanai körutunk tervezésekor került szóba, hogy San Gimignanoban végezve átmehetnénk San Marinoba, hogy aztán onnan induljunk haza, ki tudja, mikor járunk arra megint. Így aztán átkeltünk az Appennineken, de nem ám arra, amerre a legtöbb épeszű ember tenné, hanem a GPS-ünk hibájából rejtett alsóbbrendű utakon, rém kanyargós szerpentineken, felhőktől vízmosásos völgyekig minden átszelve. Egy cseppet sem bánom, hogy így alakult, csodaszép tájakon jártunk. Estére értünk San Marino-ba, a várfal tövében foglalt szállásra egy kis hotelbe. Nem volt már kedvem kimászkálni a városba amúgy sem, de ha lett volna is, csak séta lehetett volna belőle, mert a hotel környékén egy szál bolt nem volt már nyitva, a trafiktól az élelmiszerboltig minden lehúzott rolóval fogadott este 6-kor. Egy szál pizzeriát találtunk nyitva, ahol remek szarvasgombás és büdös sajtos kemencés pizzát ettünk, a tv-ből harsogó motorverseny közvetítés közepette, aholis a pergő nyelvű olasz riporter tízmásodpercenként elüvöltette magát: Rossi!

Másnap reggel korán terveztük bevenni a fellegvárat és az óvárost. Mint kiderült, a reggelit kikészítő személyzeten kívül talán mi keltünk elsőként, mert délelőtt 10-kor kezdték el kihordani az árut, felhúzni a rolókat, nyitogatni a boltokat az óvárosban.

A járdán sétálva nem értettem, miért dudálnak ránk, mikor nem megyünk szabálytalan helyen, odakapva a fejem látom, hogy egy helyi rendszámú kocsiból integet egy férfi. Később máshol is boltban, múzeumban megköszönték, hogy ott voltunk, még ha nem is vettünk semmit, egyszerűen örültek vagy ennyire udvariasak a turistával, hogy megköszönik, hogy eljöttünk ide. Talán nem is csoda, ha egy ország GDP-jének több mint 50 %-a a turizmusból származik.

Advertisement

Az óvárosban a várfalon belül és azon túl is az üzletek az alábbi összetételben váltakoznak: táska, parfüm, bélyeges trafik, szuvenír, óra, ruha, táska, parfüm, bélyeges trafik, szuvenír, óra, ruha. Néha töri meg a sort egy bundaüzlet, egy pizzéria vagy pl. egy karácsonyi mütyürbolt, melyek egész évben nyitva vannak. Hiába az adó- és áfamentesség nagy úr.

Advertisement

Még az úton odafelé megkérdeztem a férjemet (művésznevén Gasparus Magnust) – mert nem volt időm előre utánaolvasni - hogy mit is kellene tudnom San Marino-ról és ő lelkesen elregélte az alábbiakat:

San Marinót a legendája szerint egy Marinus nevű, Rab szigetéről származó kőműves alapította, aki Diocletianus nem épp kereszténybarát politikája miatt menekült a Titano hegyre 301-ben. Még szent is lett belőle később. Ő a város és az állam névadója. A longobard időkben Spoleto hercegeinek hűbére, majd a X. századtól önigazgatott commune, akkor még a püspöke vezetésével. A családfőkből álló tanács vezette, az Arengo, majd 1243-tól a választott régenskapitányok (2 fő) az államfők, megosztva.

Advertisement

A zűrös itáliai középkor folyamán Montefeltro, Rimini, és Urbino urai is megpróbálták elfoglalni, sikertelenül. Utolsó területszerző háborúját San Marino a környékbeli uralkodókkal és a pápával szövetségben Sigismondo Pandolfo Malatesta, Rimini Farkasa ellen vívta. Miután legyőzték Malatestat, II. Pius pápa 1463-ban a Köztársaságnak juttatott több kisebb várat és Fiorentino, Montegiardino és Serravalle kisvárosokat. Kicsivel később Faetano városka csatlakozott önként, így ki is alakult a mai területe az országnak. 9 körzetre oszlik jelenleg a miniállam, melyek egyenként egy-egy városkát jelentenek, élükön Cittá di San Marinoval.

1503-ban Cesare Borgia mint az Egyház Kapitánya hozzácsatolta pár hónapra az egyházi államhoz, de a Borgiák bukása után elkergették a derék hegylakók a helyőrséget.

Advertisement

1631-től szövetségi szerződése volt a Szentszékkel San Marinónak, ennek ellenére 1739-ben még egyszer elfoglalta Ravenna legátusának vezetésével a Pápai Állam, de pár hónap múltán megint kiebrudalták a megszállókat.

A napóleoni háborúkban semleges maradt a kis köztársaság, bár a korzikai káplár (jó, ekkor már tábornok) felajánlott jókora területeket a tenger felé, ha beszállnak az itáliai hadjáratba a Monte Titano lakói. Rimini püspökének kiadását is követelte tőlük az egyik francia generális, amire mindent megígértek, majd futni hagyták a főpapot biztonságosabb vidékek felé. Add meg a Ceasarnak, ami az övé – gondolhatták - legalább szóban.

Advertisement

A Bécsi Kongresszuson megerősítik függetlenségét, amit Itália egyesítése sem fenyeget, sok forradalmár korábban a kis állam falai között talált menedéket, mikor még nem nekik állt a háromszín zászló. Így vannak szobrai és táblái Garibaldinak meg Mazzininek a fővárosban, miközben a san marinoiak köszönték szépen, nem akartak a szárd király jogara alá kerülni. 1862-ben az új Olasz Királyság el is ismeri a miniállam szuverenitását.

1861-ben hivatalos levélváltásban Lincoln elnökkel megegyeznek a két respublika szövetségéről, sőt Lincoln tiszteletbeli állampolgárságot is kap a régens kapitányoktól.

Advertisement

A két világháborúban semleges marad San Marino. 1923-tól 1943-ig a San Marinoi Fasiszta Párt vezeti az országot, Mussolini pártjának helyi lerakata.1926-tól egypártrendszert vezetnek be, de a Nagytanácsban (Consiglio Grande e Generale) 1932-ig többségben vannak még a független, nem fasiszta képviselők.

A második világháborút nem sikerül annyira békésen kibekkelni, mint az elsőt. 1944-ben a britek tévesen azt a hírt kapták, hogy megszállták az országot a nácik, és bombázták a vasúti pályaudvart. Később bocsánatot kértek, és kártérítést fizettek. Az év szeptemberében a Gót Vonal védelmére hivatkozva német csapatok hatoltak be a köztársaság területére, akiket a britek ki is vertek hamar a monte pulito-i csatában. Rövid megszállás után ki is vonták San Marino-ból a csapataikat a szövetségesek.

Advertisement

Becsületére legyen mondva San Marino lakóinak, a Riminiért folytatott német-brit harcok folyamán mintegy 100.000 menekültet fogadtak be, ami figyelembe véve, hogy kb. 15.000 volt a saját lakosság száma, elismerendő.

1945-től 1957-ig a San Marino-i Kommunista Párt volt kormányon, a szocialistákkal koalícióban. Ez volt az első eset, hogy kommunisták választások útján kerültek hatalomra, no meg választások miatt is távoztak. Csak 1992-ben lett ENSZ tag, az EU-val pedig speciális szerződések kötik össze.

Advertisement

Másnap reggel tehát a történelmi város legalsó bejárata, a Szent Ferenc-kapu felől „ostromoltunk”. A mai kapu helyén már a IV. században állt egy kapu és itt épült fel az első kolostor is Marino tiszteletére.

Advertisement

Haladtunk felfelé a szűk, kövekkel kirakott utcácskákon, de minduntalan megálltam fényképezni. A sok szép épület mellett magyar vonatkozású meglepetést is találtunk, a Saul fia plakátjával tele vannak a san marino-i hirdetőoszlopok, 4 alkalommal vetítik a filmet márciusban.

Advertisement

Egy épület homlokzatán pedig Anton Molnár, egyik leghíresebb külföldön élő kortárs magyar festő már elmúlt kiállítását hirdették.

Advertisement

A máshol funicularként ismert funivia, azaz kötélpályán mozgó kabinos felvonó jelenleg nem működött, egy szál kabin lógott gazdátlanul félúton szerszámokkal, építőanyagokkal megpakolva. Körülötte benne senki, pedig a gépház zakatolt, és délelőtt 11 volt.

Advertisement

A kötélpálya végállomása melletti az idegenforgalmi hivatal központja, ahol igen sokféle propektus, programajánló, térkép található ingyen, többféle nyelven. Mivel San Marino úgymond bélyegnagyhatalom, itt ütik be kérésre – és 5 euróért – a turista útlevelébe a san marino-i „vízumot” bélyegestül.

Advertisement

Kanyargós sétával felértünk a Piazza della Libertá-ra, mely nemcsak San Marino legnagyobb, hanem legfontosabb tere. Itt áll a kormányzati palota is. A négyszögletű tér három oldalról zárt, a meredek bástyafalon álló nyugati oldala nyitott. Szép kilátás nyílik innen a Titano lankás oldalára, a városra, az Appenninek hegyvonulatára.

Advertisement

A tér közepén zászlót tartó, koronás nőalak szobra áll, ez a San Marinó-i Szabadság-szobor, Galetti olasz művész alkotása 1876-ból. Azt olvastam, hogy a köztársaság kitüntető címet adományozott egy gazdag angol hölgynek, és ő hálából, adományként készíttette a szobrot. A téren két teljesen egyforma, rendszámában eggyel eltérő szépséges Audi A8-as állt, feltehetően a két régenskapitányé, így legalább azt tippelhetjük, ők legalább már munkában voltak. Az egész városból egyébként nemcsak a helyiek, de a turisták is hiányoztak, annyira kihalt volt az egész, hogy egy csomó utcán csak mi ketten lézengtünk, később az első erődben még ott volt egy család velünk, a másodikban már csak mi és a kapuőr néni és a teremőr bácsi.

Advertisement

A kormányzati palota előtt az előzetesen elolvasott útibeszámolók szerint hosszú puskával, zöld kabátban, piros nadrágban ott kellett volna álljon a Guardia di Rocca egy tagja. Szerintem még ő is alhatott, mert az épület előtt senki nem állt, bent is egy idősebb biztonsági őr bácsi lézengett csak, bár ő éppenséggel zöld kabátban és piros nadrágban volt, de puska sehol. Ha épp ülésezik a tanács, itt őrködik elvileg még a nemesi testőrség díszőrsége is. A közösség székhelye 1380 óta itt áll, de gótikus stílusban átépítették, az épületet mai formájában 1894-ben avatták fel. A főbejárat felett San Marino kőből faragott címere látható. A bejárati „csarnok” meglepően kicsi, bár az egész kormányzati palota az, fegyverek, zászlók, emléktáblák, szobrok kaptak itt helyet.

Advertisement

Az emeleten az egyik ajtó a Tizenkettes Tanács helyiségébe nyílik, itt látható Guernico festménye: San Marino kezében tartja városát.

Advertisement

A fő látványosság a tanácsterem, melyet az audiotechnikai eszközökkel és minden műemlékkel együtt úgy ahogy van, őrizetlenül meg lehet tekinteni, be lehet járni, akár leülni a tanácsnokok székeibe. Felette az egész falat betölti egy freskó, amely az alapító védőszentet ábrázolja, alatta a két régenskapitány trónja.

Advertisement


Advertisement

Ezután felsétáltunk a három részből álló erődbe. A kis köztársaság fennmaradásának első néhány száz évében ezek biztosították San Marino függetlenségét. Nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, mikor épült a hegy legészakibb részén az első erősség a Rocca, vagy más néven Guaita, de a ma álló épületek egy része már megvolt a XI. században is

A dokumentumok szerint többször is átalakították, utolsó jelentősebb átépítésére 1625-ben került sor.

Advertisement


Advertisement


Advertisement


Advertisement


Advertisement

Innentől már csak ketten sétáltunk tovább, különösen élvezetes volt, hogy nem kellett tömegeket kerülgetni, mintha csak ránk várnának az évszázados falak, hogy bevegyük őket.

A legmagasabban álló második erődnek is két neve van: Cesta vagy Fratta. A Guaiatától gondosan karbantartott, szép erdei út vezet a Frattához. Ez a boszorkányok ösvénye. A Fratta a Titato-hegy legmagasabb pontján épült, magassága 755 méter. Az erődöt a XIII. században építették, teljesen a XIV. század végére készült el. A XVI. századig védvárként szolgált, majd átmenetileg ezt is börtönné alakították át egy időre.

Advertisement


Advertisement


Advertisement

Fegyvermúzeum működik benne, 1956-ban nyitották meg, nem nagy, de a legérdekesebb darabokat rejti, amit eddig láttam, pedig láttam egy pár fegyverkiállítást az utóbbi években. Kétcsövű fegyverről már mindenki hallott, de olyanról, aminek a két csöve egymással 90 fokot zár be, és két külön forgótár szolgálja ki a kettőt?

Továbbá gyönyörű kardok, kézifegyverek, csontmarkolatú, egy lövésre képes mini női revolverek, a napóleoni sereg által használt fegyverek, sisakok, rengeteg érdekesség. A teremőr bácsi külön elismerően megköszönte a távozásunkkor, hogy ott rohangáltam meg fotóztam nagy lelkesen.

Advertisement


Advertisement


Advertisement


Advertisement

A harmadik, magányosan álló őrtornyot, a Montale-t ezúttal kihagytuk, tovább kellett indulnunk.

Az óvárosból a hegyről lehajtva, a miniállamhoz tartozó településeken átautózva láttuk, hogy a szép, rendezett előkerttel rendelkező lakóházak sorát csak az óriási böhöm nagy bevásárlóközpontok és az azokat hirdető reklámplakátok törik meg. Leértünk a jelenbe.