Fukuoka again

Krinolintól krinolinig

A láthatatlan ellenség – az én Csernobilom

„A harmadik angyal is megfújta a harsonát. Erre az égből lehullott egy nagy csillag, s mint égő fáklya, lobogott. A folyó egyharmadára hullott és a vízforrásokra. A csillagnak Üröm volt a neve. A vizek egyharmada ürömmé vált, és sok ember meghalt a víztől, mert megkeseredett” (Jelenések Könyve 8,11)

1986. április 26-án éjjel egy 14 éves fiú mit sem sejtve aludt nagyszülei házában egy kárpátaljai kis faluban. A magyar-szovjet határ másik oldalán egy borsodi iparvárosban egy 11 éves kislány is aludt éppen, élete legrosszabb és legsúlyosabb hangszál- és légúti gyulladásával küzdve, amely miatt vagy két hétig ki sem léphetett a lakásból. A kislány szülei – a későbbi hírek hallatán – a szokásostól eltérően nagyon örültek annak, hogy lányuk annyira beteg volt, hogy sem a május 1-jei felvonuláson, sem az osztálykiránduláson nem tudott részt venni. A lány és a fiú álmukban sem sejtették, hogy éppen mi történik egy távoli atomerőműben, mint ahogy azt sem, hogy 33,5 évvel később ott fognak állni kézenfogva a felrobbant reaktor előtt.

Az új szarkofág előtt, jobbról balra István, Gáspár a férjem és én
Advertisement

2015. őszén találta ki a férjem, hogy menjünk el Csernobilba. Merthogy most már lehet menni és őt nagyon érdekli. Személyesen kiskamaszként annyiban érintette, hogy Pripjatyból kitelepített gyerekekkel volt pionírtáborban a Kárpátokban 1986 nyarán és velük beszélgetett. A téma engem is nagyon érdekelt, de akkor még fáztam az ötlettől. Aztán lassan befészkelte magát a gondolat a fejembe és mivel néhány barátunk szintén kapott rajta és 2016. tavaszára foglaltunk kijevi szállást, elkezdtünk készülődni. Ámde a baráti körben bekövetkezett örvendetes terhességek miatt egyre többen kiestek, majd más akadályok jöttek közbe, így 2019. tavaszán azt mondtuk Gáspárral, nincs tovább, mi megyünk. Írtunk egy túravezető cégnek, leadtuk az adatokat, ők beszerezték az engedélyeket és hárman, a férjem egyik legjobb barátjával, Istvánnal karöltve nekiindultunk. A felkészülés hónapjait olvasással töltöttem, egyik könyvet bújtam a másik után, cikkeket böngésztünk, szakirodalmat kutattunk. Idén november 2-án Kijevben buszra szállva bő kétórás út után érkeztünk meg a csernobili atomerőművet körbevevő 30 km sugarú zóna határához az ukrán-belorusz határ közelében.

Az új szarkofág

Előrebocsátom, a csernobili reaktor vadonatúj szarkofágja a legfélelmetesebb épület, amit valaha láttam. Félelmetes, mert ott állhatsz közvetlenül előtte és pontosan tudod, mit rejt, mi van alatta. Ugyanakkor félköríves acélteste, mely tekintélyt parancsolóan és lenyűgözően csillogott a napfényben, hihetetlen biztonságot sugárzott. A sugároz ehelyt éppenséggel nem jó szó. A túrát végigkísérő hűséges társam, a nyakamban lógó citromsárga Terra-P márkájú Geiger-Müller számláló megnyugtató halk csipogással jelezte a szarkofág környékén, hogy minden rendben van. 0,35 mikrosievert/óra mértéket jelzett, ami ott teljesen normális. És az új szarkofág még előreláthatólag 100 évig magába zárja a láthatatlan ellenséget. 2,15 milliárd eurós költségét nagyívű nemzetközi összefogás biztosította, mert létrehozása határokon átnyúló érdek volt és az is marad. Hiszen a sugárzás sem ismert határokat, mikor széllel, porral, esővel nekiindult azon az áprilisi éjszakán.

Az egyik túravezetőnk Irina pont az új szarkofágot építő nemzetközi konzorcium alkalmazottjaként dolgozott 12 évet az atomerőműben angol-francia nyelvész diplomával. Férjét kamaszként családjával együtt Pripjatyból telepítették ki a baleset után, Szlavuticsban telepedtek le, a kitelepítettek részére felhúzott vadonatúj városban. Igort a buszsofőrünket 18 éves kiskatonaként friss jogsival teherautósofőrnek rendelték át Csernobilba a robbanás után, ő és a túravezető cég tulajdonosa - aki a vegyvédelmiseknél volt őrnagy - likvidátorként dolgozott ott 1986-ban. Mindannyian heti ötször járnak most is a zónába, valódi szeretettel beszélnek az atomerőműről, igen fontos emlékek kötik őket oda, életük nagy része ott zajlott, az volt az érzésem, szinte szerelmesek a reaktorba.

Advertisement

 

Igor igazolványa
Advertisement

Nem felejtkeztünk el a zónatúra során azokról sem, akik ma már nem lehetnek, nem dolgozhatnak ott és nagyon fontos, hogy most mi azért lehetünk itt, mert ők akkor ott voltak. Ki önként, ki kényszerből, de helytálltak… A likvidátorok emlékművét éppen felújítják, le volt takarva, így aztán a magammal vitt kis koszorút, amire ukrán és magyar nemzeti színű szalagokat kötöttem, a szarkofág előtt álló emlékműnél helyeztem el, ami az új szarkofág építésének nemzetközi együttműködését jelképezi és azoknak készült, akik az építésben részt vesznek.

Koszorúzás
Advertisement
Oleksiy Ananenko, Valeriy Bespalov és Boris Baranov, akik lementek leengedni a reaktor alatti tartályokból a vizet, hogy megelőzzék az újabb, még súlyosabb következményekkel járó robbanást. Baranov 2005-ben hunyt el, ketten máig élnek. Ismeretlen szerző felvétele, a neten találtam

Azzal köteteket lehetne megtölteni, hogy a szovjet rendszer működéséhez mennyire hozzátartozott a problémák elkendőzése, magának a baleset tényének eltitkolására milyen próbálkozások történtek, amíg más országok be nem mérték a radioaktív sugárzást. Milyen módon próbálták rendeletekkel, katonai erővel, pénzzel és minden módon megakadályozni az információk terjedését a Szovjetunióban, mennyire elhallgatták a történtek jelentőségét és a veszélyt. De nem kell ennyire messzire menni, hazánkban is először nem tulajdonítottak kellő jelentőséget a történteknek, részben sajnos az információhiány miatt is. Kapolyi László ipari miniszternek a csernobili atomerőmű balesetről szóló 1986. április 29-i első tájékoztatása Marjai József miniszterelnök-helyettes részére még azt írta, hogy a KFKI műszerei nem mutattak ki a csernobili radioaktív kibocsátás hatására semmilyen háttérsugárzás-növekedést hazánkban. Majd a jelentés úgy folytatja – a nyugati hírforrások kifejezést kiemelve és aláhúzva, hogy a Svédország és Finnország felé repülő radioaktív felhő az alapszint hatszorosát elérő háttérsugárzást növekedést okozott a nyugati hírforrások szerint. Ez a jelentés szerint abba a nagyságrendbe esik, mint amennyit nálunk is mértünk a kínai atombomba kísérletekkel járó robbantások idején. A jelentés megjegyzi azt is, hogy a KFKI éppen a szovjet Atomenergia Bizottság rendelésére kifejlesztett és éppen elkészített az RBMK reaktorokhoz egy speciális optikai diagnosztikai műszert, mellyel a reaktor belsejének mechanikai állapotát üzemközben is lehet vizsgálni. A jelentés zárása szerint „meggondolandó, hogy az alkalmazásra kiképzett személyzettel együtt, mint tőlünk telő szerény segítséget a szovjet félnek felajánljuk”. Nem találtam nyomát, hogy ez a műszer eljutott-e végül a szovjet félhez, de ha igen, valószínűleg ott is ment tönkre és olvadt szét a reaktor tetején a többi, külföldi ország által felajánlott felderítő géppel és robottal együtt. A reaktor tetejének takarításánál használni próbált robotokat nyilván nem lehetett megtekinteni, de a romeltakarításnál és kármentesítésnél használt egyéb járműveket igen.

Advertisement

 

Géptemető. Itt nem volt kiugróan magas a sugárzás, a közvetlen veszély elhárítása során használt gépeket elásták a takarítás után.
Advertisement

A magyar közvélemény erről az egészről egy ideig nagyon keveset tudott. A Szabad Európa híradásai nyomán suttogtak, terjedt a szóbeszéd, hogy ne együnk fejessalátát. Ennek mondjuk anno örültem, mert utáltam a salátafőzeléket. Magyar állambiztonsági szolgálati jelentésekben találtam feljegyzéseket, hogy Pesten pletykálták, hogy Szentendrén a paradicsomföldön 10 rtg/órát mértek, 1986. május 7-én a Pesti Vigadóban egy 5x10 cm-es öntapadós címkét találtak, amelyen „Csak egy ugrás a sugár” felirat és egy halálfej, illetve koponya rajza volt látható. „Kapcsolataink a címke eltávolításáról intézkedtek.” – nyugtatta meg a jelentés írója a feletteseit. Merthogy a magyar titkosszolgálati anyagokat is meg kívántuk ismerni és ezért még a túra előtt elmentünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába és egy remek könyvre leltünk, de erről majd a végén.

 

Advertisement

Az egykori KGB ukrajnai kvázi utódszervezeteként az ukrán belföldi titkosszolgálat, az SZBU több történeti intézet együttműködésével és gondozásában is kiadott egy 1202 oldalas dokumentumgyűjteményt, melyben nyilvánosságra kívánták hozni a KGB kijevi történeti levéltárában maradt okiratok egy részét. A túra előtti napon mi is meglátogattuk az SZBU kijevi központját, de a könyvtár meglátogatására nem volt szükség, a dokumentumgyűjtemény bárki számára letölthető az internetről és orosz és ukrán nyelven olvasható.

A Szluzsba Bezpeki Ukraini (SZBU), azaz Ukrajna Biztonsági Szolgálata kijevi központi épülete előtt
Advertisement

Ennek a gyűjteménynek a könyvvé kötött példányát a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója is felmutatta ottjártunkkor, mint kijevi kollégájától frissen kapott ajándékot. A férjem átböngészte a kiadvány tárgymutatóját és kikereste belőle a magyar vonatkozású részeket. Csekély számú találat volt, például jelentés rögzítette, hogy az atomerőműnek a baleset bekövetkezéséért felelőssé tett dolgozóinak büntetőbírósági tárgyalásán – melyet nagy nemzetközi érdeklődés kísért – egy magyar delegáció is részt vett. Továbbá az USZSZK KGB kijevi és kijevi megyei irodájának 6-os osztályától a kijevi lakosság és a CSAE balaseti zónájából kitelepítettek negatív hozzáállásáról szóló 1986. május 18-i jelentése megjegyzi, hogy a kijevi OVIR (rendőrség külföldieket nyilvántartó hivatala) inspektorának, Ratusnyijnak a jelentése szerint „a Magyar Népköztársaság Kijevi Főkonzulátusa azzal a kéréssel fordult a szervekhez, hogy engedélyezzék Kijev város meglátogatását a moszkva megyei Dubna városban székelő atomkutató intézet alkalmazottja, Erdélyvári István részére, aki magyar állampolgár”.

Az USZSZK KGB vezetője, M. Goluskó pedig levelet írt 1987. július 16-án az USZSZK Kormánya elnökének V. Maszolnak bizonyos faktorokról és okokról, melyek hatással vannak az atomerőművek használatának biztonságosságára, no ebben már jóval fontosabb információk vannak ránk nézve: „Jelentős tervezési elégtelenségek vannak jelen az uniformizált tervcsomagban (АЭС ВВЭР-1000, jóváhagyta az Energiaügyi Minisztérium № 264 ПС számú rendelete 1985 december 30-án), melyek csökkentik az atomerőművek használatának biztonságát. A korábban megtalált hibák és tervezési tévedések módosítás nélkül kerülnek tovább azokba a projektekbe és rajzokba, melyeket az atomerőműveket építő vállalatok, az ezen célra berendezéseket és felszerelést építő szervezetek és gyárak kapnak, és amelyek produkciója a köztársaság (Ukrajna) atomerőműveibe kerül beépítésre, és úgyszintén a határon túlra (Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia, NDK).

Advertisement

A cikkem címe a láthatatlan ellenség, amely a sugárzásra utal. Nem akarnám én elhallgatni az atomenergia hasznos voltát, de arról inkább azok a szakemberek írjanak, akik értenek hozzá. Iskolai kémiaórai tanulmányainkból mindannyian emlékszünk a radioaktív sugárzást kibocsátó anyagokra, de a kórium névvel én most a zónatúrára felkészülés során találkoztam először. A kórium a Föld legszennyezőbb antropogén (emberi eredetű) anyaga, atomreaktor-baleset következtében, zónaolvadáskor létrejövő, rendkívül erősen sugárzó radioaktív elegy. Három olyan baleset volt eddig a történelemben, amikor sugárzó kóriumláva keletkezett, 1979-ben, a pennsylvaniai Three Mile Island atomerőműben (Londonderry), amikor megszökött a hűtővíz és a túlhevült reaktormag részlegesen leolvadt, továbbá Fukusimában és Csernobilban, ahol a 3000 Celsius fokos, mérések szerint eredetileg óránként közel 10.000 röntgent sugárzó anyag, a kóriumláva folyt lefelé, magába olvasztva mindent, amihez hozzáért, majd végül a reaktor alatt mélyen, akkor már becslések szerint 11 tonnás tömeggel fura elefántláb formában szilárdult meg és talán örökké ott is fog maradni.

Az elefántláb formára szilárdult 11 tonnás kóriumláva-darab 1996-ban. Ismeretlen szerző felvétele, a neten találtam
Advertisement

Mi Csernobilnak mondjuk magyarul, úgy is írjuk. Pedig a város neve ukránul Csornobilynak ejtendő, úgy is írják és csak úgy van értelme. Ugyanis a város nevének jelentése fekete üröm, melynek illóolaja keserű, tujont tartalmaz. Így érthető már, miért választottam útibeszámolóm kezdő mottójául a Jelenések könyve 8. fejezetének 11. szakaszát, mely egyes vélemények szerint, mint jóslat, a csernobili katasztrófa beteljesedésére utal az ürömmel, a felrobbant reaktorral, mint lobogó fáklyával és a halálhozó sugárszennyezetté vált Pripjaty folyóval.

Advertisement

A túra vezetői Kijevtől a zónahatárig tartó bő két órás buszút alatt folyamatosan mantrázták a szabályokat, miszerint a szabad téren a zónában sehol nem szabad leülni semmilyen tereptárgyra, és a földre sem szabad letelepedni. Leülni csak a buszban és az atomerőmű üzemi konyháján lehet. Sehol nem szabad enni a zónán belül szabadtéren, nem szabad élelmiszert kicsomagolni, falatozni, szintén csak a buszban és a menzán. A menzaépület nem az eredeti, az használhatatlanná vált élelmiszertárolásra, étkezésre, így új épületre volt szükség, melyet jóval távolabb húztak fel a szarkofágtól, ez az egyike a kevés számú új építménynek a zónában.

Az atomerőmű menzáján. Nem voltak szabott adagok, mindenki annyi fogást vett el a pultokról, amennyit akart.
Advertisement
Az atomerőmű menzáján. Kellett az energiapótlás a zónában legyalogolt 10 km-hez

Folyadékot csak zárt palackban szabad bevinni, beleinni, gyorsan visszazárni. Ennek az az oka, hogy minél kevesebb radioaktív port szedjünk össze a ruhánkkal és pláne minél kevesebbet nyeljünk le élelmiszerrel. Éppen ezért van az atomerőmű üzemi konyhájára befelé menet a sugárzásterhelés-ellenőrző kapu, nem pedig kifelé onnan. A zóna 30 km-es határánál kifelé a buszon még a kiürült palackjainkat, élelmiszercsomagolásainkat is összeszedték és elvették, még szemét formájában se vigyünk ki semmit a zónából, amit nem muszáj, ami nem személyes használatú tárgyunk.

Advertisement
Sugárterhelés-ellenőrző kapu a 30 km-es zóna határánál kifelé

Az MSZMP Politikai Bizottsága részére 1986. május 5-én összeállított tájékoztató jelentés az atomerőmű baleset gazdasági következményeiről rögzítette, hogy a radioaktív szennyezettség veszélyére való hivatkozással több tőkés ország leállította a Szovjetunióból, valamint a kelet-európai szocialista országokból származó élelmiszerek, különösen a hús, a hal, valamint friss zöldség- és gyümölcsféleségek bevitelét. Az ország területén mintegy 600 szovjet tranzittehervagon vesztegelt annak ellenére, hogy a szovjet vasút felé május 3-tól korlátoztuk az Ausztria felé irányuló vasúti forgalmat. A Szovjetunióból belépő szerelvények szennyezettségének kézi műszeres mérésére intézkedések történtek. Ez azonban lassú volt. Viszont csak Pakson volt két olyan mérőkapu, amely alatt a szerelvényeket áteresztve a mérési folyamat felgyorsítható lett volna. Így jobb híján mosószeres vízzel mosták le a szovjet vagonokat azokon az állomásokon, ahol megrekedtek Ausztria felé menet.

Advertisement

A hazánkba érkező turizmus is visszaesett. A magyar nagykövetek részére szóló külügyminisztériumi utasítás 1986. május 16-án, melyet Párizsba, Rómába, Madridba és Lisszabonba küldtek ki, megjegyezte, hogy a mezőgazdasági és élelmiszerexportunk tilalmán túl a kormányzati és propaganda szervek különböző tanácsadások formájában igyekeznek leállítani a hazánkba irányuló turizmust is. E befolyásolás következtében több ezer nyugati turista lemondta magyarországi útját, pedig május 14-től hazánk légkörében a levegő radioaktív tartalma az ország egész területén visszaállt a csernobili balesetet megelőző természetes szintre az utasítás szerint.

Az nyilván alap volt, hogy nem viszünk haza a zónából semmilyen “szuvenírt”, csinos fémdarabot, kövecskét, fémtáblát, egyáltalán semmit. (Egy apró ajándéktárgybolt van, de már csak a 30 km-es katonai zónán kívül.) Szintén alap, hogy a zónán belüli gazdag élővilágból semmit nem szedünk össze, nem fogdosunk. A bokrok egyébként roskadoztak a bogyóktól, lépten-nyomon gombákba botlottunk. Az állatokat etetni szabad volt, de simogatni nem tanácsos. A kutyák, macskák legtöbbjét sterilizálták, chippel vannak ellátva, kövérek, fényes szőrűek, jóltápláltak, barátságosak.

Advertisement

A legtöbbjük a zóna egy-egy objektuma körül ólálkodik, igénylik az emberi társaságot, az ott dolgozók és az oda látogatók etetik őket. Azért írom, hogy legtöbbjét, mert a 30 km-es zóna határánál a katonai állomáson pont ott volt egy kicsinyeit szoptató kutyamama, a túravezető mondta, hogy örökbe kívánják adni a kiskutyákat, nem kívánatos a túl nagy szaporulat. A 60 km átmérőjű zóna nagyfokú zavartalansága miatt igen változatos az élővilág, a farkasok, medvék, bölények, jávorszarvasok zavartalanul kószálnak, Zaliszja faluban az erdei ösvényen hatalmas, még gőzölgő jávorszarvas-kakakupacokat kerülgettünk, a gazdáikat talán épp buszunk érkezése zavarta meg. Érdekesség még, hogy a világ legnagyobb Przsevalszkij-ló szaporítóprogramja Ukrajnában folyik. Több tucat Przsevalszkij-lovat engedtek szabadon a csernobili atomkatasztrófa során kiürült területre, ez az egyetlen igazi vadló jelenleg a világon.

Advertisement

És hogy miért kell, miért lehet csak vezetővel közlekedni a zónában, ha nem dolgozik ott az ember? Több okból. A legfőbb oka nagyon egyszerű: az atomerőmű környéke mindig is zárt zóna volt, körülötte a szovjet rendszerben úgynevezett zárt városok voltak. Katonai létesítmények, katonai ellenőrzés, titkosszolgálat, szigorú védelem, hiszen egy atomerőmű lehetséges célpont békeidőben is, és az építésekor és a baleset idején még pláne a hidegháború idején járunk. A baleset óta részben más okokból is védelem alatt áll. Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, hogy a még sugárzó területeken, a reaktor romjai körül, a hűtővizes létesítményeknél, a talajba elásott nagy tömegű hulladék, fémszerkezetek és a mentés során használt járművek körül emberek mászkáljanak, ott huzamosan tartózkodjanak. Vagy vegyük például a Vörös Erdőt, ami arról kapta a nevét, hogy az atomerőmű felszálló legelső, legerősebb radioaktív felhő, mely elindult a szélirányba, egy széles sávban vörösre festette az áprilisban még üde zöld erdő fáit. Ez az erdő ma már nincs meg, fáit kivágták és a talaj felső sávjával együtt mélyebbre dolgozták, beásták és helyére új erdőt telepítettek.

Advertisement
Az egykori Vörös Erdő helyére telepített új növényzet.

Emellett az új erdő mellett haladt el épp a buszunk nagy sebességgel, mikor a jármű belsejében 43 darab Geiger-Müller számláló kezdett el éktelenül visítani. Magamban biztattam a sofőrt, hogy húzzunk bele, rúgja azt a gázpedált. Érthető, hogy ebben az új erdőben is miért tilos téblábolni, gyalog mászkálni benne, de akár mellette is. Ez volt a túrának az egyetlen pontja egyébként, amikor kivert a víz, mert ez volt egy egybefüggő nagyobb sugárzó terület, amit megközelítettünk és ami mellett muszáj volt elmenni, más veszélyesebb helyre a turistákat védőruha nélkül nyilvánvalóan nem viszik be. Ezen kívül csak a hotspotok vannak, amire egyrészt előre felhívják a figyelmet a vezetők, másrészt nem engednek közel menni, vagy egy gyors fotó után elzavarnak onnan, szóval másodpercekre tartózkodhatsz csak ott. Mi is az a hotspot? Idekint, a „normális” világban azt jelenti, hogy ott nyilvános, hozzáférhető wi-fi van. Odabent a zónában hotspot azt jelenti, hogy ott a környezetétől jelentősen nagyobb sugárzást kibocsátó tárgy van. Több ilyen hotspot közelében jártunk, a kopacsi óvoda bejáratánál az erdő szélén, aztán Pripjaty városában az egyik téren egy nagy kerek fémlap mellett, talán valaminek a teteje volt. Lehet hotspot bármilyen fémtárgy, vagy egy gödör helye, amiben elástak valamit. Nincs felirat, nem tudod előre, mihez közelítesz. A vezető jelez és eldöntöd, közelebb mész vagy nem. Ezért is ajánlott mindig azt csinálni, amit a túravezető mond, hiszen ők ismerik a veszélyes pontokat. A hotspotoknál közel mentek, odatették a saját doziméterüket, jelezték, hogy most lehet gyorsan fotózni, hogy mennyit mutat, aztán menjen szépen mindenki odébb. Egy ilyen jelenet 1-1,5 perc, ennyi idő alatt nem kap az ember számottevő dózist, de hosszan ott álldogálni, ücsörögni nyilván nem tanácsos. De erre nincs is mód. A túravezetés tervezetten, pontosan zajlott, időre érkeztünk meg az egyes pontokhoz, a beléptető kapukhoz, időre kellett elhagyni a csoportnak a zónát is, mindennek megvan a maga ideje kiszámítva.

Advertisement
A Vörös Erdő mellett elhaladva a buszban ülve
A pripjatyi főtéren lévő hotspot, a túravezető tartja oda a saját doziméterét.
Advertisement
A kopacsi óvoda előtti hotspot környéke

Az MSZMP KB KAO által a Politikai Bizottságnak írt 1986. május 13-i, a sugárzási viszonyok alakulásáról írt jelentése szerint a Szovjetunióban az érintett területen mintegy 500 fő magyar állampolgár dolgozott. Közülük az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium mindössze 10 főt rendelt haza orvosi vizsgálatra. Annak nem találtam nyomát, ki volt ez a 10 fő, miért pont őket rendelték haza, netán valaki pont az atomerőműben dolgozott-e.

Advertisement

A bejárás során mi három ízben haladtunk át sugárterhelés-ellenőrző kapun. Egyszer az atomerőmű menzájára befelé menet, amit említettem, hiszen ott szabadon hagyott élelmiszer, innivaló van. Egyszer pedig a 10 km-es zónából kijövet és végül a 30 km-es zóna határán. Megmondták előre, hogy aki elmászkált, nem tartotta be a szabályokat, vagy esetleg idióta módon ki akar vinni valami tárgyat a zónából, az ott lebukik. Márpedig ha a gép jelez, akkor elkobozzák az illető ruháját, táskáját, cipőjét és csak tisztítás után adják vissza, újra ellenőrzik és úgy mehet ki. A cipőnket is kérték minden alkalommal topogással megtisztítani a portól, mielőtt visszaszállunk a buszra, mert a zónából kijövet a busz oldalát, alját is ellenőrizték egy rúdra szerelt tárcsaszerű mérőeszközzel és ha mindenki a cipőjéről a buszra fellépve az első lépcsőn hagyja ott a port, akkor ott összegyűlik és ha a busz besípol az ellenőrzésen, akkor ott ragadunk és csak járműtisztítás után hagyhatjuk el a zónát.

Sugárterhelés-ellenőrző kapu az atomerőmű menzájára befelé menet
Advertisement

Az közismert, hogy a radioaktív sugárzás sugárbetegséget, rákos megbetegedést és számos elváltozást okozhat, a sugárzó anyag fajtájától, a sugárzás erősségétől és az azt elszenvedő ember korától és egyéni érzékenységétől függően. Vannak a hamar jelentkező betegségek és a csak hosszú idő múlva jelentkező károsodások. Ezért lehetetlen pontosan meghatározni, hogy hányan haltak bele rövid időn belül vagy később a csernobili balesetbe és hány ember megbetegedését okozták a történtek. Becslések készültek, felmérések is, az ezekben szereplő számok azonban köszönőviszonyban sincsenek egymással… A kijevi főkonzulátus által a KÜM részére 1990. február 12-én küldött rejtjeltávirat a csernobili katasztrófa hosszútávú következményeiről leírta, hogy az egyik kijevi egyetem radiobiológiai tanszékének vezetője személyes beszélgetés során elmondta, hogy a következő tíz évben mintegy 50 ezer olyan rákos megbetegedésre számítanak, amely Csernobil következménye. Nyilvántartás hiányában nem lehet tudni, hogy a hivatalos 32-őn túl hányan haltak meg sugárbetegségben, a betegek száma állandóan nő. Ismert, hogy több mint 600 ezer ember vett részt a baleset következményeinek elhárításában, akik nagy része magasabb sugáradagot kapott, mint amit beteglapjukra felírtak. (A Szovjetunióban ugyanis rendelet tiltotta meg, hogy a valóságos adatot feljegyezzék az orvosok.) A jelentés szerint Csernobil körül két millió hektár fertőzött területen tovább folyik a mezőgazdasági termelés, de az élelmiszer nagy részét elszállítják az ország távoli vidékeire és onnan hoznak Kijevbe sugármentes zöldséget, krumplit, húst. Itt is, ott is összekeverik és úgy árusítják. A kijevi vezetőket még 1990-ben is külön csatornákon látták el élelmiszerrel, nem a kevertből kaptak. A professzor szerint az újszülötteknél is nőttek a különféle rendellenességek.

A felkészülés során több miniinterjút is készítettem idősebb ismerősökkel, akik a baleset idején aktív dolgozók voltak és vagy vannak emlékeik a történtekről vagy munkájuk során érintettek is voltak a baleset magyarországi következményeinek felmérésében. Egyikük, Mehrli Péter, aki akkor az Országos Vízügyi Hivatal Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Főosztály osztályvezető-helyettese volt, elmondta, hogy akkoriban még nem volt katasztrófavédelmi igazgatóság és a Vízügyi Hivatal központi ügyeletére tartozott minden olyan vízügyi intézkedés, ami például belvíz, árvíz idején szükséges volt. Volt extra ügyelet, amikor folyamatos, fokozott intézkedésre volt szükség, ezen az ügyeleten felváltva dolgoztak a kollégák szoros beosztásban. Az ügyeleti helységben volt egy kalapáccsal feltörhető szekrény, benne a havaria-helyzetek kezelésére szolgáló tervekkel, és egy piros telefonvonal a kormányzati szervekhez. A csernobili történtek után megerősített extra ügyeletben dolgoztak, a laborban folyamatosan monitorozták a háztetőkről gyűjtött csapadékvíz-mintákat és a hazai felszíni vizek minőségét. Az esővízből mértek is a hazánkban megengedett mértékeket meghaladó radioaktív szennyeződést. Péter egy volt kollégája meg elmesélte, hogy a folyamatos ügyeletek és túlórák miatt a mintavételezésben és mérésekben részt vevő kollégák 1986 nyarán egy szolid ünnepség keretében a hivatalban némi pénzjutalmat kaptak, az erre vonatkozó előterjesztést egyébként épp olvastam is az egyik állambiztonsági jelentésben.

Advertisement
II. világháborús emlékmű a zónában

Meglepő felfedezés volt számomra, hogy Pripjatynak második világháborús magyar vonatkozása is van, sajnos ez történelmi tanulmányaim során kimaradt. Az általam a témáról megkérdezett Lenthár Balázs történész elmesélte, hogy 1944 nyarán a Pripjaty környéki mocsarakban magyarok is harcoltak, a Vattay Antal altábornagy vezette, magyar viszonylatban jól felszerelt, harckocsi-, kerékpáros- és tüzér-csapattestekkel is megerősített, mintegy 17 ezer fős seregtest, az 1. lovashadosztály. Feladatuk eredetileg a nehezen megközelíthető erdős-mocsaras területen tanyázó 10-13 ezer főnyire becsült lengyel és fehérorosz partizán megsemmisítése lett volna, viszont az időközben kiújuló szovjet támadások felülírták a tervet és nemsokára már a puszta életükért kellett küzdeniük. A lovashadosztály végül csak súlyos harcok árán, nagy veszteségekkel tudott kitörni a szovjet gyűrűből.

Advertisement
A soha be nem fejezett 5-ös reaktor, emellett is elmentünk. Még a darukat is úgy hagyták, ahogy 1986-ban álltak. Hová is vitték volna innen őket?

Feltűnő volt egyébként Csernobil város területén, amelyet részben jelenleg is laknak - távozásunkkor már sötétedett és a világításból látszott, hogy mely lakásokat lakják – hogy rengeteg az alacsony állványokon, szemmagasságban futó csővezeték. Mint kiderült azért, mert se villanyt, se vizet, se szennyvizet nem szabad a talajban vinni, nincsenek földkábelek, rejtett csövek, mivel a zónában 1986 óta tilos ásni, földet művelni, növényt termeszteni. Nem szabad a talajt bolygatni, mert mind a mélyebb rétegek, mind a talajvíz sugárszennyezett lehet és tilos megbontani. Semmilyen földmunkával járó munkálatot nem végeznek, a baleset után ugyanis a sugárzás csökkentésére egy csomó mindent beástak, eltemettek a talajba. Például a kiirtott Vörös Erdő fáit, a likvidáláskor használt sugárzó tehergépjárműveket, fémtárgyakat és a települések lakóinak a lakásokban hagyott értéktárgyait is.

Advertisement
Csernobil város egyik lakóháza

A elvesztett emberéleteken és a megbetegedéseken, valamint az óriási természetkárosításon túl rendkívül nagy anyagi kára is keletkezett a sugárzás által érintett országoknak. A Minisztertanács 1986. évi november hó 27-i ülésén mgállapították, hogy „a szocialista országokra és az európai kapitalista országokra ez az esemény olyan hatást gyakorolt, hogy bénultság keletkezett. Kiderült, hogy ilyen jellegű esemény kezelésére az országok nincsenek felkészülve”. Nem lehet pontosan meghatározni, de Magyarország kára (akkori értéken) minimum 3 milliárd Ft. A kár csak a mezőgazdaságban meghaladta a 2 milliárd forintot. Még 1986 őszén is voltak áruféleségek /lucernaliszt, széna/, amelyeket sugárszennyezettségük miatt raktározni kellett.

Advertisement
Kopacsi falu óvodája. A radioaktív jód a gyermekek pajzsmirigyére a legveszélyesebb. Csak Pripjaty városában 15 óvoda működött egykor, 26 év volt az 50 ezres város lakóinak átlagéletkora.

A felkészülés során az állambiztonsági jelentésekben belefutottam egy sosem hallott szóba: elegytej. Lehet, hogy már valaki találkozott vele, aki nem, annak elmondom. Az elegytej az, amikor a radioaktív szennyezett tejet összekeverik más, biztonságos legelőkön tartott tehenek tejével és amikor már annyira higított, hogy a határérték alatti a szennyezettsége, akkor hopp, mehet is a lakosság számára kereskedelmi forgalomba. Gondolom a budapesti pártvezetés azért nem ezt a tejet kapta, ahogyan Kijevben és Moszkvában sem az utasítás szerint, pedig hivatalosan „biztonságos és korlátozás nélkül fogyasztható” volt.

Advertisement

Dr. Berki Mihály vezérőrnagy, a Polgári Védelem Országos Parancsnokának összefoglaló jelentése a hazai szervek részére az 1986. május 19-26-i időszakról leírta, hogy a talajfelszínen mérhető radioaktív szennyeződés és az általa 1 m magasságban létrehozott dózisteljesítmény néhány nagyobb városban az alábbi volt:

Budapest május 19. 30 kBq/m²
Miskolc május 23. 6 kBq/m²
Debrecen május 23. 5 kBq/m²
Győr május 20. 16 kBq/m²
Sopron május 20. 23 kBq/m²
Szombathely május 20. 6 kBq/m²
Siófok május 24. 19 kBq/m²
Keszthely május 23. 25 kBq/m²
Balatonfüred május 24. 15 kBq/m²
Karcag május 23. 3 kBq/m²

Advertisement

Mindenki felidézheti, hol volt ekkor, melyik városhoz közel és ha megnézzük a számokat, látható, hogy Nyugat-Magyarország jóval nagyobb adagot kapott a radioaktív szennyeződésből, mint a keleti országrészek.

A legelőkön mért szennyezettségi szint május végére tovább csökkent. A nagyüzemi és a háztáji tejek jód-131 szennyezettsége egyaránt napról-napra folyamatosan csökkent. A belföldi forgalomban megjelent friss gyümölcsök /szamóca, cseresznye/vizsgálata és kiemelten a húsminták jód-131, cézium-137 és cézium-134 koncentrációjának mérése fokozott volt. Május végére az addig eddig legnagyobb gondot okozó radioaktív jódizotópok koncentrációja mind a környezetben, mind az élelmiszerekben a gyors radioaktív bomlás következtében oly mértékben csökkent, hogy a jelentés szerint gyakorlatilag lehetetlenné vált a pontos mennyiség meghatározása. A következőkben tehát az ellenőrzések során a fő figyelmet az élelmiszerekben található, hosszú felezésű idejű radioaktív izotópok meghatározására kellett fordítani. Mivel az élelmiszer exportunkat jelentős csapás érte az egyes országok által ránk mért exporttilalom miatt, az ezekkel szemben támasztott követelmények kiegészítése érdekében plusz költségvetési pénzeket irányítottak át ezen szervezetek finanszírozására, új mérőműszerek vásárlására. A hazai élelmiszer-ellenőrző kapacitás napi 7075 minta vizsgálatára bővült. A mérő- és adatszolgáltató hálózatnak a fokozott készültség időszakában végzett, gyakorlatilag folyamatos napi 24 órás tevékenysége jelentős költségtöbbletet jelentett a résztvevő szerveknek, szervezeteknek.

Advertisement

2,1 millió forintért legyártattak 4,5 millió jódtablettát és átadták az Egészségügyi Minisztérium által kijelölt intézményeknek. Tudni kell, hogy ezt a kormányzat ezt az esetleges további baleset esetére gyártatta le, hiszen a kálium-jodid tablettát közvetlen a radioaktív jód által okozott sugárterhelés előtt vagy azonnal utána kell bevenni, sokkal később felesleges a radioaktív jód gyors bomlási-felezési ideje miatt. Ezt onnan tudom, hogy gondosan utánaolvastam és a körzeti orvosunkkal egyeztetve magunk is szedtünk a zónatúra előtti napokban kálium-jodidot, de nem azt a dózist, amely reaktorbaleset esetére való, hiszen az a mi életkorunkban már amúgy is ellenjavallt, hanem egy igen gyenge adagolású tablettát a pajzsmirigy normális védelmére.

Az esetleges újabb radioaktív szennyezéssel járó balesetre nemcsak jódtabletták gyártatásával készült a magyar vezetés. Édesapám például építészmérnökként felelős volt akkortájt a kazincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinát alatt elterülő BGS típusú, azaz bomba-gáz-szilánk típusú, 1200 fő befogadására alkalmas bunkerrendszer, mint polgári védelmi egység műszaki karbantartásáért, fenntartásáért. Ez belső légtisztítóval, víz- és áram-előállító berendezésekkel is el volt látva. Hosszú lejáratú konzervek, kötszerek, és minden olyan eszköz megtalálható volt benne, ami hosszú idő eltöltését is lehetővé tette ezeken a helyeken. 1986 tavaszán, mikor kiderültek a történtek, a gyárban mindenkit berendeltek, akinek ezzel kapcsolatban feladata volt, hétvégén is be kellett menni, lázas munka folyt a bunkerben, mindent frissítettek, ellenőriztek, ha szükség lenne rá. Gyerekként hallottam, hogy a szüleim erről beszélgetnek, de az iskolában nem volt erről szabad beszélnem.

Advertisement

Talán kevésbé ismert, de a zóna területén van egy akkor 1500 fős Csernobil-2 nevű város is. Ha a Szovjetunióban egy város ugyanolyan nevet kapott, mint a közelben lévő normális város (már amennyiben az atomerőmű mellett lévő szigorúan őrzött, zárt várost, Csernobilt normálisnak tekintjük) csak hozzátettek egy számtoldatot, akkor az azt jelentette, hogy az egy katonai telep, város a városban, eldugva, titkosan. Itt is ez történt, Csernobil-2 saját óvodával, iskolával rendelkezett, külön postahivatallal és katonai létesítmény volt, és egyik fő feladata a DUGA radar működtetése lett volna.

A férjem a DUGA-radarrendszer tövében
Advertisement
Elhagyott jármű a Csernobil-2 objektumban

Úgy próbálták álcázni még a Csernobilt és Pripjatyot, valamint falvakat magába foglaló zárt területen belül is Csernobil-2-t, hogy egy kamu mesefigura-mintás buszmegállót helyeztek el az odavezető bekötőúton és géppisztolyos katonák hessegettek el a helyiek szerint minden arra járó balga embert, hogy az út végén egy gyerektábor van, nincs arra semmi keresnivalód, fordulj szépen vissza.

Advertisement
A pripjatyi uszoda egykor és most
Az uszoda épületében
Advertisement
Az egykori kosárlabdapálya

A pripjatyi uszoda az 1970-es években épült, és egészen 1998-ig használták a városban tartózkodó likvidátorok, majd 12 évvel a csernobili katasztrófa után, majd a szomszédos kosárlabdapályával együtt ezt azt intézményt is bezárták. Ez volt az utolsó bezárt létesítmény a katasztrófa helyszínén.

Advertisement
A pripjatyi, soha meg nem nyitott stadionban
Advertisement

Félelmetes volt Pripjatyban sétálva, hogy a mélységes csend és a madárcsicsergés mellett csak fémes csikorgást hallani, ha feltámad a szél. A 33 éve magukra hagyott épületekben karbantartás híján rohadnak a fémrészek, előbb-utóbb össze fog dőlni az egész, nem véletlen, hogy nem szabad bemenni a házakba, már csak az omlásveszély miatt sem.

Advertisement

A pripjatyi vidámparkot eredetileg 1986. május 1-jén tervezték megnyitni, azonban a katasztrófa miatt a város evakuálása előtt, április 27-én megnyitották, hogy eltereljék a lakosság figyelmét a balesetről. Néhány órát működhetett talán, hiszen a kitelepítést még április 27-én végrehajtották. Az óriáskerék az eltelt évek alatt a csernobili katasztrófa jelképévé vált.

Advertisement

Az 1225 busszal és 360 teherautóval végrehajtott kitelepítés elrendeléséről és az azzal kapcsolatos utasításokról 1986. április 27-én 13 óra körül Pripjaty városában elhangzott közleménynek fennmaradt az eredeti hangfelvétele. Ezt az eredeti hangsáv mellett párhuzamosan magyarul is az én előadásomban meg lehet hallgatni.

Advertisement
Advertisement

Hogy rövidre fogjam (késő, már így is hosszú lett, de rengeteg mesélnivalóm lenne még) Csernobiltól jelenleg nem kell félni. De figyelni kell őt és óvatosan kell bánni vele. Az ismerőseim utólagos, két végletet bejáró reakcióin („jaj, de poén, hogy elmentetek oda, sugárzó arccal jöttetek vissza, haha”, „jaj, de jó, hogy hallom újra a hangod, hogy épségben vagy, úgy megkönnyebbültem”) látni, hogy időnként még mindig nem tudjuk, hogy bánjunk vele, látunk filmeket, dokumentumfilmeket, a kiváló és élethű, de nem dokufilmnek szánt és így nem is tökéletes HBO sorozatot, interjúkat. Megnézzük szenzációhajhász magyar riporterek beszámolóit („külön engedéllyel bejutottunk a zónába, csak most, csak önöknek megmutatjuk drámai képeinket”), miközben nem különlegesség, hogy engedélyt szerezz, és némelyik drámai képtémának szánt helyszínről meg az volt az egyöntetű véleményünk, hogy megrendezett csendéletet látunk, otthagyott vagy odavitt egykorú tárgyakból berendezve, amiknél rejtély, miért hagyták volna pont ott és pont úgy, mikor amúgy a többi épület 33 év alatt rettentően ki lett fosztva. Ezekből a minimum gyanús installációkból is mutatok néhányat, ezeket a zónában lévő Kopacsi falu óvodájában és Zaliszja falu házaiban készítettük.

Zaliszja falu
Advertisement
Zaliszja falu
Advertisement
A kopacsi óvoda. Pócs István felvétele
Pócs István felvétele
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement

Egyszóval Csernobil nem vicc, nem poén, de megfelelő elővigyázatosság mellett és ésszel járva a zónában most már nem is a pokol. A recept rendkívül egyszerű: azt kell csinálni és oda kell csak menni, amit a vezető mond. Ilyenformán, amikor az ember kifelé jövet megkapja az igazolását, hogy a zónatúra alatt mennyi sugárzás érte (mindenki nyakába kötelezően beakasztanak a sárga színű TERRA-P típusú Geiger-Müller számláló mellé egy másik dozimétert, amit kifelé jövet leolvasnak) kiderül, hogy kevesebb sugárterhelés kaptunk aznap, mint tízezer méteres magasságban a kozmikus sugárzás miatt egy repülőúton.

 

Advertisement

Ez itt például az a védőruha, amit a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sugárterhelésre vonatkozó ajánlásait átböngészve elővigyázatosságból beszereztem - itt: https://mrmunkaruha.hu/ - elvittem, de csak egy fotó kedvéért vettem fel, mert nem volt rá szükség. Előírás ugyan a megfelelő zárt ruházat, cipő, ugyanis fedetlen testtel, nagy szabadon hagyott bőrfelületekkel, papucsban nem szabad mászkálni a zónában. És a zónából kijövet után ajánlatos kimosni meleg mosószeres vízben az ott viselt ruhákat, leöblíteni a cipőt, ezt is elmondták. De védőruha a sima látogatónak nem kell. Aki speciális túrán vesz részt, a reaktorépületek bejárásán, annak már természetesen szükséges védőöltözet, teljes fejet takaró maszk, kesztyű, csizma, de az más.

Aki esetleg oda készül és érdekli a téma, a neten fellelhető ezernyi cikk mellett javaslom neki ezt a két könyvet. Egyik sem egy könnyű limonádé olvasmány, az egyik tömény fizika, adatok, rajzok, táblázatok, statisztikák, rengeteg tudományos magyarázat, a másik tömény történelem és politika a hidegháborús időkből, száraz levelek, jelentések, összefoglalók, én ezekből treníroztam magam a túrára.

Advertisement

Beszélgettünk a férjemmel a felkészülés során róla és ismerőseink is rákérdeztek, hogy egyrészt miért megyünk oda és mit gondolunk arról, etikus-e oda elmenni vagy ez katasztrófaturizmus. A miértre a válasz a kíváncsiság, a főhajtás, a tudásvágy, az emlékezés, az ezt-látnom-kell-a-saját-szememmel érzése. A másik kérdésről pedig azt gondolom, hogy minden katasztrófa, baleset, tragikus történelmi esemény helyszíne egy idő után emlékké szelidül. Emlékké, amit őrizni kell, ápolni, ezeket a helyszíneket meg lehet, sőt ha emberiség elleni bűnökről van szó, meg is kell látogatni okulásul. Nem tekintjük katasztrófaturizmusnak ha megnézzük a mohácsi vész csatamezejét, azt sem ha meglátogatjuk az azték piramisokat, ahol embereket áldoztak, az auschwitzi tábort vagy ellátogatunk Szarajevóba vagy Hiroshimába, pedig ott is sokan haltak meg. Csernobil sem katasztrófaturizmus. Érdekelheti azt, aki az atomfizikát tanulmányozza, a következményeit kutató onkológust, a fotóst, a történészt, a politológust. Vagy akár azt, aki egy most látott tévéfilmsorozat miatt kapott kedvet.

Advertisement

Nekünk olyan óriási élmény volt, annyira megfogott az egész, hogy úgy döntöttünk, visszamegyünk. De egy hosszabb, többnapos túrára, ami más helyekre is elvezet, mint ahol most jártunk..

Férjemmel a pripjatyi főtéren. Pócs István felvétele
Advertisement

Tudni kell, hogy a zónát jelenleg bárki nyugodtan meglátogathatja, aki elmúlt 18 éves, nem terhes, rendelkezik útlevéllel, bejelentkezik egy engedéllyel rendelkező megbízható túravezető cégnél, akik elintézik az adminisztrációs részét, mi például őket választottuk http://chernobyl-tour.com/ hetekkel előre leadja a személyi adatait, megérti és betartja az óvintézkedéseket, nem idióta, nem viselkedik stalkerként, nem kószál el a kijelölt útvonalról, hallgat a vezetőkre, nem megy, nem mászik fel oda, ahová nem szabad, nem fogdos össze semmit, nem hoz el semmit és általában úgy viselkedik, ahogy az ott még mindig leselkedő veszély megkívánja. Csernobilt nem szabad démonizálni, de nem szabad lebecsülni sem, alaposan meg kell ismerni a történetét, őrizni kell a szarkofágja épségét és vigyázni kell, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő…

A csernobili 4-es reaktor felülről a baleset után. Ismeretlen szerző légifelvétele, a neten találtam.
Advertisement

VÉGE

Share This Story

Get our newsletter